SZELLEM
Mátyássy László tehát azokhoz a kultúrákhoz vonzódik, melyeknek világképében a szellemi valóság éppolyan evidencia volt, mint az anyagi, sőt az emberek tudatában és életvezetésében a szellemi tapasztalatok domináltak a mindennapi élet anyagi gondjai és véletlenszerűsége felett.
A nyolcvanas években, a szobrász pályájának kezdetén a kommunista éra hivatalos világképe a dialektikus materializmus volt, ami mindenkit az anyagi és gazdasági feltételek elsődlegességéről, irányító és meghatározó szerepéről próbált meggyőzni. Mátyássy László már nagyon fiatalon olyan gondolkodásmód után kutatott, ami transzcendenciát talál az anyagi lét mögött. A gimnáziumi padból még dekadens, a konvenciók ellen lázadó ízléssel került ki. Ekkoriban Rimbaud és Marquez művészetének világához érezte magát legközelebb. Képzőművészetben Méhes László hiperrealista festményei voltak rá nagy hatással. Húsz évesen, egy lengyelországi zarándoklat során megérintette a kereszténység is. A lengyelországi évek (1978-1982) forradalmi légköre (Szolidaritás mozgalom, majd a katonai diktatúra) vált meghatározó élményévé. A lengyel értelmiség és művészvilág határozott bojkottja a kommunista rendszerrel szemben szintén példaértékűvé vált a szobrász számára.
Később a Hamvas Béla nevével fémjelzett szellemi irányzatban talált útmutatást, művészeti érdeklődését pedig Pap Gábor széleskörű, az egész emberi kultúrát felölelő, kissé ezoterikus művészetszemlélete inspirálta. Mátyássy László is tagja volt annak a baráti társaságnak, amelyet „Hajó” néven emlegetünk, s melynek tagjai az őket körülvevő társadalom dacára, attól szinte elszigetelődve nagyon intenzíven kutattak szellemi- és művészeti hagyományok után. A „Hajó” egy partra vetett hajókabin volt a budai hegyekben, mint egy megfeneklett Noé bárkája, itt laktak és ide látogattak a társaság tagjai. A hajó szimbolikája később gyakran megjelent a szobrász munkáiban. Mátyássy László művészeti útkeresésére ebből a körből Oláh Mátyás festő- és szobrászművész volt nagy hatással. A hagyomány- és transzcendencia-keresés végül az ortodox kereszténységhez vezette a művészt, melynek sajátos művészi formavilága szintén ihlető forrást jelentett. Az ortodoxia, mint a keresztény szakrális művészet leginkább a hagyományokhoz ragaszkodó letéteményese, egyben megerősítést szolgáltatott arra, hogy ma is létezhet hiteles, figurális szent művészet, akár egyházi keretben, akár az egyéni vallásosság kifejeződéseképpen.
Ahogy Isten a sárból formált emberbe szellemet lehelt, úgy tölti meg a szobrász is szellemmel a műveit. Alázatosan felvállalja a művészet önmagán túlmutató, szolgáló szerepét, ami a régebbi korokban magától értetődő volt, manapság azonban a művész személyes választásán múlik. A szobor Mátyássy László számára nem csupán önmaga autonóm esztétikai jelentéséért jön létre, hanem valamiféle transzcendenciát hordoz. Nemes, letisztult, régi hagyományokba ágyazódott, egyetemes keresztény szellemiség az, amelyet ezek az alázatos műalkotások közvetítenek.
A művész magától értetődően veszi át a keresztény művészet ikonográfiai hagyományát, s azt, akárcsak a középkori alkotók, egyéni invenciója és belső meggyőződése segítségével teszi aktuálissá és elevenné műveiben. Egy-egy ikonográfiai mintakép kutatása során a szobrász folyamatosan elmerül a hagyomány megismerésében, s művészete így az ősi gyökerek hiteles hajtásává válik.
Figurái mintha egy titokzatos szellemi királyság lovagjai, nemesei, szentjei volnának: bölcsek, szelídek, arcukon elmélkedés és derű fénylik, s olyan lelkiséget sugároznak, amelyben igencsak hiányt szenvedünk a mai világban. Kevés ilyen nyugodt arcot, kevés ilyen mosolyt látunk a 21. század elején. Mátyássy László szobrai olyan világot, olyan embert mutatnak nekünk, melyről a békére vágyó szív álmodik.
SPIRIT
László Mátyássy is therefore attracted to those cultures in which spiritual values have equal importance to material existence, and in addition, where in the people's mind set and life style the spiritual experience dominates every day material problems and chance occurrence.
At the beginning of the artist's career, in the eighties, dialectical materialism was the official ideology of the communist era. Efforts were made to convince the individual of the materialistic and economic values as the primary, leading and determining cause of existence. László Mátyássy, at an early age, was already searching for an ideology that could transcend the materialistic way of thinking. From his high school years, he emerged as a decadent young man, rebellious and against tradition. He felt closest to the art of Rimbaud and Marquez. In visual art the overly realistic paintings of László Méhes impressed him greatly. At the age of twenty, during a pilgrimage in Poland, he was touched by Christianity. Over the years in Poland (1978-1982) the revolutionary atmosphere ( the Solidarity movement, the subsequent military dictatorship) made a lasting effect on him. The boycott of the Communist regime by intellectuals and artists also left an enduring impression on the young sculptor.
Later, he followed the intellectual direction of Béla Hamvas, while at the same time his artistic interest was inspired by Gabor Papâ019s slightly esoteric but universal view of art. László Mátyássy was also a member of the circle of friends called "Hajó" (The ship). Members of this fraternity, though isolated from society at large, searched intensely for spiritual and artistic traditions. "The Ship" was a ship's cabin stranded in the mountains of Buda, like Noah's ark. It was here that members of "The Ship" lived and visited. The symbolic meaning of the ship often reappeared in the later works of the artist. From this circle of friends it was Mátyás Oláh, a painter and sculptor, whose art had a significant impact on László Mátyássy's future direction. The search for tradition and sacral art led the artist to Orthodox Christianity, which inspired him with its special art form. The orthodox artworks are the most traditional guardians of sacred art, and they reinforce the idea that even today there can exist a real, authentic, figurative, holy art, either within the Church or as an individual's expression of religious faith.
Just as God created man from dust and breathed spirit into him, the sculptor also fills a work with his own spirituality. He accepts with humility that his work, beyond the boundaries of art, is a service, which in the old times was natural. Today, however, this is considered as the artist's personal choice. A sculpture, for László Mátyássy, isn't created just for its own autonomous esthetic significance, but carries some form of transcendental meaning within. His humble creations of art convey a noble, purified, tradition-entrenched universal Christian spirituality.
The artist adopts naturally Christian art's traditional iconography, and, just like the artist in the Middle Ages, uses his own inventiveness and inner conviction to make his creations timely and alive. Searching for samples of iconography, the sculptor continuously deepens his knowledge of tradition and thus his art becomes a true sprout of ancient roots.
His figures as though they were knights or saints of a secret spiritual kingdom, are wise and quiet. Their faces reflect meditation, serenity and inner peace, the type of spirituality that is, unfortunately, lacking in today's world. We see few such peaceful and smiling faces at the beginning of the twenty-first century. The sculptures of László Mátyássy show us the kind of world and the kind of person that peace loving people are dreaming of.
